Ennél azért jobbak vagyunk!

 

(Stoppolhatna is ennyi erővel)

Egyike voltam azoknak, akik bíztak az ifjú Lucescu képességeiben, szakértelmében, fiatalos lendületében. Még a Bosznia elleni mérkőzés előtt is azt gondoltam, hogy kialakulhat valami új, valami jó. De be kell ismernem, hogy nagyot tévedtem… Ennyire megalázó helyzetben még nem volt a román labdarúgó válogatott amióta én visszaemlékszem. Nemcsak az a szégyen, hogy 4 mérkőzés után 2 pont az eredménye ennek a selejtező sorozatnak, hanem inkább az , hogy az előttünk helyet foglaló Boszniának 7, Albániának (!) és Fehéroroszországnak 8-at sikerült összegyűjteni. Próbáltam ráfogni arra ezt a negatív sorozatot, hogy nincsenek megfelelő játékosaink, csak ennyire képes ez a generáció, stb. De ezt a teljesítményt már nem lehet ilyen érvekkel kimagyarázni. Itt már egyértelműen fejetlenségről, makacs ragaszkodásról, a tények teljes figyelmen kívül hagyásáról van szó. Ezek Răvan Lucescu hibái. No meg, hogy taktika nélkül, vagy nem megfelelő taktikával küldi csapatát a pályára még akkor is, ha az ellenfél papíron simán verhető lenne.  Az a fajta tehetetlenség, ami a szombati mérkőzésen a román válogatottra volt jellemző felháborító egy egyszerű mezei szurkoló számára is. Várni, hogy a játéktudásban semmivel sem jobb bosnyákok esélyt adjanak egy ellentámadásra, hátha összejön belőle legalább egy helyzet? Ilyen játékkal készül egy válogatott kontinensviadalra? Már az is szégyen a mérkőzés alapján, hogy egyáltalán szóba került a kampány alatt a kijutás az EB-re. Röhög rajtunk Európa. A mutatott játék alapján olyan mintha mondjuk Azerbajdzsán szövetségi kapitánya tűzte volna ki célul magának a 2012-es EB-n való részvételt. Mondjuk ez nem a legjobb példa, mert nekik 3 meccsből 3 pontjuk van, de ha nem velük hasonlítom össze a helyzetünket, akkor marad Feröer szigetek, Málta, Luxemburg, Andorra, vagyis az utolsó kalap… Idáig jutottunk. A legbosszantóbb talán a szövetségi kapitány önfejű viselkedése, gondolkodásmódja, hogy neki aztán senki ne mondja meg mit tegyen, hogy dolgozzon, senki ne osztogasson tanácsokat. Ehelyett inkább kialakít minden alkalommal egy olyan kezdőcsapatot, ahol a 11 játékosból 4-5-nek még a keretben sem lenne keresnivalója. Ha csak a szombati mérkőzést vesszük alapul, akkor is messzemenő következtetéseket vonhatunk le: 

1. Marica (hiába lőtt gólt) hónapok óta nem játszik, egy ideig nem is edzett a Stuttgarttal való nézeteltérései miatt, gyakorlatilag alig van klubja. Ehhez képest a padon gubbaszt Stancu, aki annak ellenére, hogy a Galatasaray hullámvölgybe van épp, meccsről meccsre játszik, és még formában is van.

2. Ciprian Deac azóta nem játszik tétmérkőzéseken lényegében amióta Németországba igazolt, a válogatottban viszont továbbra is alapember. Az persze nem számít, hogy a hatékonysága a semmivel egyenlő. Pedig ezen a poszton is van alternatíva, még ha nem is egy világklasszis, de Zicu legalább jól játszik az utóbbi időben. Gyors, pontos, gólokat lő, ja és Deac-al ellentétben játszik rendszeresen. Neki persze Bosznia ellen csak 5 perc jutott, mert ő nem „sztár”.

3. Másik szélen kezdőként jelenleg talán a legjobb román szélső kezdett Torje személyében, de a 70.-dik percben becserélte Lucescu Răzvan Cociş-t, ismét egy olyan játékos, aki évek óta semmi érdemlegeset nem tud produkálni. Most épp valamelyik ukrán középcsapatnál van kölcsönben amúgy a szaúdi al Nassr játékosa. Ez azért is érdekes, mert a FRF egyik elöljárója, Ionuţ Lupescu szerint a közel-keleten játszók nem tudnak segítséget nyújtani a válogatottnak, ezért nincs szükség pl. Rădoi játékára. 

4. A végére hagytam azt a játékost, aki valamilyen oknál fogva a szövetségi kapitány szíve csücske. George Florescu, aki 2010 márciusa előtt csak statisztikai adat volt a Román Labdarúgó Szövetség számára. Lucescu viszont vele próbálta és próbálja érzékeltetni az óriási újítást aminek egyszer majd lesz eredménye. Florecsu a dán FC Midtjylland játékosaként lett először válogatott, aztán a mutatott játéka alapján a karrierje kezdett felívelni. Annyira, hogy egy évvel később már nem játszik sehol, miután az orosz Alania Vladikavkaz csapata szélnek eresztette, gondolom kiváló teljesítménye miatt. Ettől függetlenül a válogatottban alapember maradt és marad továbbra is, mert a szövetségi kapitány bízik a képességiben bármi áron.

Nem állítom, hogy a jelenlegi játékosállomány alapján össze lehet rakni egy csoportgyőztes román válogatottat, azt viszont teljes meggyőződéssel ki tudom jelenteni, hogy a jelenleginél jobbat lehet.

Lucescu egy fiatal, ambiciózus, jó képességekkel rendelkező szakember, akinek hazai klubcsapatokkal voltak már említésre méltó eredményei is, de ebben a szerepkörben teljesen csődöt mondott és még nem is hajlandó ezt elismerni. Lehet a tapasztalatlanságára hivatkozni, a lehetőségei hiányára, ami az egyes pozíciók betöltésénél felmerülhet, de ezek csak üres kifogások lennének már. A jelenlegi helyzetet egy hosszú, fáradságos folyamat idézte elő, amit akkor lehetett volna elkerülni, ha a döntéshozók idejében megállítják azt. Sajnos lassan már nem csak a 2012-es tornát bukja így el ez a válogatott, hanem még sok következőt is, hiszen ilyen eredményekkel a következő selejtezőkön még több erős ellenfélre számíthatunk és azon szurkolunk majd, hogy legalább Azerbajdzsánnal kerüljünk egy kalapba, ne Luxemburggal…

Minek van (sport)hír-értéke?

Kezd betelni a pohár. Eddig is zavart, felháborított, de mostmár cselekvésre is ösztönöz a román sportsajtó. Bevallom valamiért mindig is érdekelt a román foci, kicsivel jobban mint pl. a magyar, vagy bármely más országé. A román labdarúgás, a válogatott, a Steaua fontos helyet foglalnak el a focival kapcsolatos érdeklődési köreim listáján, rögtön a Barcelona után következnek. Lehet azért, mert akármilyen is ez az ország, attól még ide születtem, nem Debrecenbe pl., ezért ennek az országnak a sportolóit  kell „támogassam” azzal, hogy nekik szurkolok . Legalábbis ez az én elméletem. A lényeg, hogy mindig érdekelt, mi zajlik a hazai (romániai) sportéletben, a foci világában. Óránként olvasom a román internetes sportsajtót, hogy mindig témában legyek, tudjak az újdonságokról. Viszont lassan kezdtem megelégelni, hogy ha valóban fociról szóló hírt szeretnék olvasni, kutatnom kell utána, mert azok el vannak ásva a búlvár-hírek alá jó mélyen. Néhány évvel ezelőtt azt gondoltam, hogy elindult egyfajta fejlődés  a román labdarúgásban, két román csapat játszott UEFA-kupa negyeddöntőt, voltak vállalható eredményeink a BL csoportkörében, egyre több pénzt fektettek be üzletemberek különböző egyesületekbe. Valóban elindultunk a fejlődés útján, csak a román sportsajtónak ez nem sokat jelentett/jelent. Fontosabb azt tudatni az olvasóval, hogy Gigi-nek hány juhocskája van az udvaron, kire tud Iancu cifra káromkodásokat szórni élő TV-adásban, vagy éppen Mutu-n kívül melyik labdarúgó verekedik össze a pincérrel egy éjszakai lokálban. Nap mint nap ilyen szenzáció-hajhász jelentéktelen, értelmetlen cikkeket takaró főcímekkel találkozunk, annak elennére, hogy erre igazából nincs szüksége a célközönségnek. Megfigyeltem, hogy nagyon ritkán vannak kommentek ezeken a tematikus oldalakon, és ha mégis vannak, akkor azok sok esetben épp azt próbálják ecsetelni, hogy egyes írományoknak mennyire nincs közük a sporthoz. De az is lehet, hogy nem a sportrajongó a célközönsége a sportsajtónak nálunk… Sajnos én naiv vagyok és abban reménykedek, hogy erre előbb utóbb rájönnek a „szakírók”, változni fognak a prioritások, de időről időre rá kell jöjjek, hogy ez nem történik meg, mindig csalódnom kell bennük. De talán most, amikor a holtszezon lejár látunk majd néhány labdarúgással kapcsolatos cikket is, miután végre eldől, hogy mennyi pénzt nyúlt le Piţurcă Craiova-n, meddig bohóckodik még Mutu Olaszországban és hogy Adrian Cristea a távolság miatt szakított-e élete szerelmével. Addig is nekem és a hozzám hasonló fociőrülteknek maradnak a külföldi honlapok (pl. magyar), ahol lényegre törő, érdekes, pontos információkat olvashatunk. Igaz, a román fociról csak nagyon keveset,de erről a hazai sportsajtó kellene gondoskodjon.

Aranylabda 2010

Kevesen számítottak erre a végkifejletre. Bevallom, én sem. Nem azért mert megváltozott a véleményem Messiről, én továbbra is azt vallom, hogy egy kezemen meg tudom számolni hány hozzá hasonló jó játékos futkározott a focipályákon mióta ez a sport létezik. Csak mint Barca-szúrkoló örömmel töltött volna el, ha mondjuk Xavi kapja ezt a díjat idén, mert valószínűleg több esélye nem lesz rá. Vagy Iniesta, aki a kezdetek óta szimpatikus figura, fantasztikus sportember és ő is a Barcelona játékosa. Számításba vettem a kritériumokat is, melyek szerint nem kizárólag az egyéni teljesítmény számított az elmúlt évek szavazásai során, hanem a trófeák, amit klubszinten, válogatottál megnyert a jelölt. Aztán a szavazás után ismét elgondolkodtam, hogy vajon én is egyfajta felháborodással kell-e ezt az végkifejletet fogadjam, ahogy azt a nemzetközi és főleg spanyol sajtóban megjelenő rengeteg cikk írója tette? Rájöttem, hogy nem tévedett a zsűri, lényegében most lett igazán "Év játékosa" díj az "Aranylabából", amikor ez a két trófea egyesült. Úgy érzem, hogy most valóban a játékos képességeit, teljesítményét helyezték előtérbe a szavazók, ezért a döntés is helyes volt. Mert itt van pl. Sneijder, akinek valóban volt egy jó szezonja (vagy inkább egy fél), de sem előtte, sem utána nem kápráztatott el senkit a játéka, megmaradt örök reménységnek, ahogy annak idején az Ajaxból elindult. Aztán itt vannak a katalánok, akik valóban folyamatosan kimagasló teljesítményt nyújtanak, a klubbal és válogatottal egyaránt nyertek fontos trófeákat, kétségtelenül kulcsjátékosok. Talán még valahogyan ki is egészítik egymást. Messiben viszont sokkal több van, 16 évesen már az első csapatban játtszott, a repülőből látszott, hogy "kimagaslik" a mezőnyből annak ellenére, hogy komoly betegséget kellett legyőzzön ahhoz, hogy egyáltalán focizhasson. Azzal érveltek sokan, hogy mennyire látszik a játékán amikor nem Xavi, Iniesta, Puyol, stb. veszik körül, mennyire függ a teljesítménye a csapattól. Halvány volt a VB-n, mert nem volt mögötte egy olyan csapat mint a Barca. Ez tökéletesen igaz, nem volt eredményes a játéka a válogatottban, viszont a mozgásán, kisugárzásán, egyéni megmozdulásain, mindenben látszott ott is, hogy sok szinttel van a csapattársai fölött. És itt van a kulcsa a dolognak szerintem, mert ugy-e Xavi-t és Iniesta-t nem láttuk úgy játszani, hogy legalább 50 százalékban olyan csapattársak vegyék körül, akikkel nem játszanak együtt hétről hétre, nem edzenek közösen nap mint nap. A Barcelonában játszó csapattársak körülveszik őket a válogatottban is (a legjobb példa erre a VB döntő, ahol 7 Barca-játékos kezdett), sőt a taktika is bizonyos fokig az összeszokottságukra épül, eléggé hasonlít a Barcelona passz-játékához. Ha fokozni akarom, akkor még azt is elmondhatjuk, hogy a katalán válogatott kulcsemberei is ugyanazok, mint a spanyol válogatottban, vagy a Barcelonában. Tehát sem Xavi sem Iniesta nem tudta még soha megmutatni, hogy mire képes egy teljesen más környezetben, új arcokkal maguk körül. Valószínűnek tartom, hogy ők sem szárnyalták volna túl Messi teljesítményét. Ezért is tartom igazságosnak ezt a 2010-es szavazást, mert végre nem az döntötte el az versenyt, hogy az adott játékos csapatai hány trófeát gyűjtöttek be az elmúlt szezonban. Mert egy játékos nem feltétlenül attól lesz nagyon jó, hogy megnyer mindent amit lehet, hanem attól amit a közönség lát a játékában. Lehet, hogy elveszít egy döntőt a csapatával, de attól még a szúrkolónak, az újságírónak, az ellenfél hátvédjének, edzőjének felejthetetlen marad egy cselsorozat, gól, passz, vagy akár gólöröm. Messi pedig minden meccsen ad valamit a közönségnek, ami naggyá teszi, függetelnül attól, hogy épp kik a csapattársai.