Minek van (sport)hír-értéke?

Kezd betelni a pohár. Eddig is zavart, felháborított, de mostmár cselekvésre is ösztönöz a román sportsajtó. Bevallom valamiért mindig is érdekelt a román foci, kicsivel jobban mint pl. a magyar, vagy bármely más országé. A román labdarúgás, a válogatott, a Steaua fontos helyet foglalnak el a focival kapcsolatos érdeklődési köreim listáján, rögtön a Barcelona után következnek. Lehet azért, mert akármilyen is ez az ország, attól még ide születtem, nem Debrecenbe pl., ezért ennek az országnak a sportolóit  kell „támogassam” azzal, hogy nekik szurkolok . Legalábbis ez az én elméletem. A lényeg, hogy mindig érdekelt, mi zajlik a hazai (romániai) sportéletben, a foci világában. Óránként olvasom a román internetes sportsajtót, hogy mindig témában legyek, tudjak az újdonságokról. Viszont lassan kezdtem megelégelni, hogy ha valóban fociról szóló hírt szeretnék olvasni, kutatnom kell utána, mert azok el vannak ásva a búlvár-hírek alá jó mélyen. Néhány évvel ezelőtt azt gondoltam, hogy elindult egyfajta fejlődés  a román labdarúgásban, két román csapat játszott UEFA-kupa negyeddöntőt, voltak vállalható eredményeink a BL csoportkörében, egyre több pénzt fektettek be üzletemberek különböző egyesületekbe. Valóban elindultunk a fejlődés útján, csak a román sportsajtónak ez nem sokat jelentett/jelent. Fontosabb azt tudatni az olvasóval, hogy Gigi-nek hány juhocskája van az udvaron, kire tud Iancu cifra káromkodásokat szórni élő TV-adásban, vagy éppen Mutu-n kívül melyik labdarúgó verekedik össze a pincérrel egy éjszakai lokálban. Nap mint nap ilyen szenzáció-hajhász jelentéktelen, értelmetlen cikkeket takaró főcímekkel találkozunk, annak elennére, hogy erre igazából nincs szüksége a célközönségnek. Megfigyeltem, hogy nagyon ritkán vannak kommentek ezeken a tematikus oldalakon, és ha mégis vannak, akkor azok sok esetben épp azt próbálják ecsetelni, hogy egyes írományoknak mennyire nincs közük a sporthoz. De az is lehet, hogy nem a sportrajongó a célközönsége a sportsajtónak nálunk… Sajnos én naiv vagyok és abban reménykedek, hogy erre előbb utóbb rájönnek a „szakírók”, változni fognak a prioritások, de időről időre rá kell jöjjek, hogy ez nem történik meg, mindig csalódnom kell bennük. De talán most, amikor a holtszezon lejár látunk majd néhány labdarúgással kapcsolatos cikket is, miután végre eldől, hogy mennyi pénzt nyúlt le Piţurcă Craiova-n, meddig bohóckodik még Mutu Olaszországban és hogy Adrian Cristea a távolság miatt szakított-e élete szerelmével. Addig is nekem és a hozzám hasonló fociőrülteknek maradnak a külföldi honlapok (pl. magyar), ahol lényegre törő, érdekes, pontos információkat olvashatunk. Igaz, a román fociról csak nagyon keveset,de erről a hazai sportsajtó kellene gondoskodjon.

Aranylabda 2010

Kevesen számítottak erre a végkifejletre. Bevallom, én sem. Nem azért mert megváltozott a véleményem Messiről, én továbbra is azt vallom, hogy egy kezemen meg tudom számolni hány hozzá hasonló jó játékos futkározott a focipályákon mióta ez a sport létezik. Csak mint Barca-szúrkoló örömmel töltött volna el, ha mondjuk Xavi kapja ezt a díjat idén, mert valószínűleg több esélye nem lesz rá. Vagy Iniesta, aki a kezdetek óta szimpatikus figura, fantasztikus sportember és ő is a Barcelona játékosa. Számításba vettem a kritériumokat is, melyek szerint nem kizárólag az egyéni teljesítmény számított az elmúlt évek szavazásai során, hanem a trófeák, amit klubszinten, válogatottál megnyert a jelölt. Aztán a szavazás után ismét elgondolkodtam, hogy vajon én is egyfajta felháborodással kell-e ezt az végkifejletet fogadjam, ahogy azt a nemzetközi és főleg spanyol sajtóban megjelenő rengeteg cikk írója tette? Rájöttem, hogy nem tévedett a zsűri, lényegében most lett igazán "Év játékosa" díj az "Aranylabából", amikor ez a két trófea egyesült. Úgy érzem, hogy most valóban a játékos képességeit, teljesítményét helyezték előtérbe a szavazók, ezért a döntés is helyes volt. Mert itt van pl. Sneijder, akinek valóban volt egy jó szezonja (vagy inkább egy fél), de sem előtte, sem utána nem kápráztatott el senkit a játéka, megmaradt örök reménységnek, ahogy annak idején az Ajaxból elindult. Aztán itt vannak a katalánok, akik valóban folyamatosan kimagasló teljesítményt nyújtanak, a klubbal és válogatottal egyaránt nyertek fontos trófeákat, kétségtelenül kulcsjátékosok. Talán még valahogyan ki is egészítik egymást. Messiben viszont sokkal több van, 16 évesen már az első csapatban játtszott, a repülőből látszott, hogy "kimagaslik" a mezőnyből annak ellenére, hogy komoly betegséget kellett legyőzzön ahhoz, hogy egyáltalán focizhasson. Azzal érveltek sokan, hogy mennyire látszik a játékán amikor nem Xavi, Iniesta, Puyol, stb. veszik körül, mennyire függ a teljesítménye a csapattól. Halvány volt a VB-n, mert nem volt mögötte egy olyan csapat mint a Barca. Ez tökéletesen igaz, nem volt eredményes a játéka a válogatottban, viszont a mozgásán, kisugárzásán, egyéni megmozdulásain, mindenben látszott ott is, hogy sok szinttel van a csapattársai fölött. És itt van a kulcsa a dolognak szerintem, mert ugy-e Xavi-t és Iniesta-t nem láttuk úgy játszani, hogy legalább 50 százalékban olyan csapattársak vegyék körül, akikkel nem játszanak együtt hétről hétre, nem edzenek közösen nap mint nap. A Barcelonában játszó csapattársak körülveszik őket a válogatottban is (a legjobb példa erre a VB döntő, ahol 7 Barca-játékos kezdett), sőt a taktika is bizonyos fokig az összeszokottságukra épül, eléggé hasonlít a Barcelona passz-játékához. Ha fokozni akarom, akkor még azt is elmondhatjuk, hogy a katalán válogatott kulcsemberei is ugyanazok, mint a spanyol válogatottban, vagy a Barcelonában. Tehát sem Xavi sem Iniesta nem tudta még soha megmutatni, hogy mire képes egy teljesen más környezetben, új arcokkal maguk körül. Valószínűnek tartom, hogy ők sem szárnyalták volna túl Messi teljesítményét. Ezért is tartom igazságosnak ezt a 2010-es szavazást, mert végre nem az döntötte el az versenyt, hogy az adott játékos csapatai hány trófeát gyűjtöttek be az elmúlt szezonban. Mert egy játékos nem feltétlenül attól lesz nagyon jó, hogy megnyer mindent amit lehet, hanem attól amit a közönség lát a játékában. Lehet, hogy elveszít egy döntőt a csapatával, de attól még a szúrkolónak, az újságírónak, az ellenfél hátvédjének, edzőjének felejthetetlen marad egy cselsorozat, gól, passz, vagy akár gólöröm. Messi pedig minden meccsen ad valamit a közönségnek, ami naggyá teszi, függetelnül attól, hogy épp kik a csapattársai.